Photo by Dan Freeman on Unsplash
Kiss Sándor hajléktalanként él, és mégis, nézzétek meg, milyen örömmel képes tekinteni az őszre versében.
Ősz
A nyárban úszó, ringó búzamező
gyémánt karmait feni a tél elő.
Súlyosan, görnyedezve száll egy felhő
hideg párától, dérbe öltözik a mező.
Vadludakat ringat a kései őszi szél
előhírnökei vannak, ahol már tombol a tél.
Kövér hideg cseppek erednek az ég csatornái
ködfátyolába burkolózik a horizont pillái.
Néma lomhán bandukol a nyár az út porában,
majd bundájukat melengetik az enyher hodályban.
Utánuk surran farka behúzva a nyáj kutyája,
füstkarikát ereget az égre, gazdája kunyhója.
Kora sötét messzeségben körvonalai a réti boglyáknak
szénaillatot lehel az őszi szél, színe piroslik a galagonyának.
Aláhulló levélpaplan melengeti a deres tájat,
szökkenve, átlépve, kerülgettem a bokáig érő pocsolyákat.
Ködpárás alkonyat, sokat sejtető koromsötét éjszaka,
az évnek talán a legszebb aranyban úszó évszaka.
A dohos pincék mélyén hordókból hallik a dobogás,
szegre akasztva szendereg a puttony, élő vallomás.
Estve közeleg a falu felé vonszolja magát a gulya,
elesett bőgéssel köszönti gazdáját a szélesre tárt kapuban.
Elnyújtva pihen a fáradt gondolat parányi árnya,
a kikelet rideg elmúlása az ősz leplébe csavarodva.
Kiss Sándor
65 éves
Kecskemét
A posztokat hajléktalan emberek írják, szociális munkások közvetítésével. Céljuk, hogy megmutassák, nem közellenségek, hanem emberek, akik ugyanúgy csak élni szeretnének, ahogy bárki más. Ha neked is van történeted, írd meg nekünk a felfedel@gmail.com címre!