FÉLFEDÉL

“Soha ne adjuk fel a reményt” – Egy hajléktalan nő levele

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

Olyan levelet kaptunk, amely örömteli mosolyra késztetett minket. Kata célokat tűzött ki maga elé, és céltudatosan halad a kijelölt útján. Mi biztosan tudjuk, hogy sikeres lesz.

Íme inspiráló története, fogadjátok szeretettel:

“Kedves olvasó! Ezzel a kis levelemmel szeretnék lelket önteni minden olyan emberbe, aki azon szomorkodik, miért nem abban a szakmájában dolgozik, amiben örömét leli. 

A nevem Balogh Katalin. Egy éve kezdtem el takarítóként dolgozni egy irodaházban. Nagyon kedves emberekkel ismerkedtem meg, sokféle kultúrával ezen a helyen és valójában ők ébresztettek arra rá, hogy mi is az én vágyam, mivel is szeretnék komolyabban foglalkozni. Gyermekkorom óta történeteket írok, olvasok, találok ki, bele merítve a saját élet helyzeteimet is… 2007 ben megismerkedtem azzal az emberrel aki máig is az egyetlen szerelmem az életemben. Mivel pénzünk nem volt, hogy összeköltözzünk, ezért a tanulást abbahagyva elkezdtünk dolgozni. 2009 ben megszületett a kislányunk, akinek nagyon örültünk mind ketten. Körülbelül 3 évig éltünk a szüleivel, amíg végül rá szántuk magunkat az albérletre.

De sajnos 5 év elteltével a tulajdonos eladta az ingatlant, így sürgősen találnunk kellett egy lakást ahol élhetünk.

A sok keresgélés, és telefonhívások után, úgy döntöttem, beadok egy pályázatot az XY családok átmeneti otthonába, végül is veszíteni valóm nincs”gondoltam “. Mikor a család gondozónk felhivott, hogy sikerült a pályázat és már jövőhéten költözhetünk, majd kiugortam a bőrömből, annyira megörültem. Az első napok kissé nyugtalanul teltek, hozzá kellett szoknunk az új közlekedéshez, szabályokhoz,, stb.. de idővel minden zökkenőmentes lett.. Ekkor váltottam munkát. Nagyon féltem, hiszen még sosem takarítottam máshol csak otthon, külföldi emberekkel sem voltam mindennapi kapcsolatban. De végül ezt az akadályt is sikerült elhárítanom.

Elkezdtem tanulni angolul és olaszul, az ott dolgozó emberek segítségével, így a kapcsolatteremtés is könnyebben ment. Beíratkoztam egy esti suliba ahol az érettségire való felkészítésben tudnak segíteni.. Ha az érettségim megvan, mindenképpen szeretnék könyv szerkesztéssel foglalkozni. Az az álmom hogy diplomás író, könyv szerkesztő váljék belőlem, de ehhez még nagyon sokat kell tanulnom.

De hiszek magamban, hiszem hogy mindegy mikor van kezemben a diploma, az a lényeg hogy meglegyen. 

Minden egyes nap, mikor a tükörbe nézek, egy olyan embert látok, aki még nem vagyok, de egyszer majd leszek.. Legalábbis szeretnék. Sokan vagyunk úgy, hogy nem járjuk ki az iskolát, vagy éppenséggel azért mert nincs pénzünk így a munka mellett kötünk ki. De mikor szembesülünk azzal hogy mennyi mindent nem tudunk az életről, a körülöttünk zajló világról, kissé butácskának érezzük magunkat.

Az évek alatt megtanultam hogy nincs olyan, hogy nem tudom, csak olyan hogy nem akarom eléggé tudni.

Fontosnak tartom, hogy tanuljunk addig, amíg az élet felkínálja nekünk a lehetőséget, hogy többek legyünk, mint amennyit hiszünk hogy elérhetünk. Soha ne adjuk fel a reményt, hogy egy napon diploma lehet a kezünkben, hiszen a kellő tanulással, önbizalommal, gyakorlással  sikerülni fog. Csak higgy magadban.Higgy a pozitív gondolkodásban, abban hogy úgy éld a mindennapjaid, hogy az csak jó lehet. Ezúton kívánok minden kedves olvasónak sok sikert, s kívánom hogy mindenki megtanulja azt a szakmát, amit szívesen dolgozna, mert a lehetőség bennünk van, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy éljünk vele, kezünkbe vegyük a tankönyvet és sikerülni fog. 

Az írásom, ha megjelenne, a saját nevem használva jelenitsek meg kérem: köszönettel Balogh Katalin. “

 

A posztokat hajléktalan emberek írják, szociális munkások közvetítésével. Céljuk, hogy megmutassák, nem közellenségek, hanem emberek, akik ugyanúgy csak élni szeretnének, ahogy bárki más. Ha neked is van történeted, írd meg nekünk a felfedel@gmail.com címre!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Sziszkóka says:

    Ez az intelligens hölgy nem az a típusú hajléktalan ember, aki drogozik, iszik, verekszik és az utcán hever mocskos matracon. Ez egy olyan történet, amely minden hajléktalan ember számára példaként szolgálhat, hogy soha nem szabad feladni a reményt, akiben van elszántság, erő, kitartás és munkával keresi kenyerét a hajléktalanságból való kitörés érdekében, annak sikerül. A hajléktalanság nagyon sok különböző réteget takar, vannak akik veszélyeztetik mások biztonságát, egészségét, életminőségét és vannak, akik olyan tiszteletre méltóak, mint az írásban szereplő hölgy.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!