Kaland az élet

Forrás: pixabay.com

Blogunk történetében most először fordul elő, hogy nem hajléktalan ember írását közöljük. Dr. Tárkányi Ákos szociálpolitikus  meséli el ismerőseinek jelenlegi helyzetét. Fogadjátok szeretettel!

Kaland az élet

Átmeneti szálló. A “Luxusszálló”. Gyűrött arcú emberek szállnak be velünk a liftbe, szállnak velünk ki. Évekig hányódtak ennél rosszabb helyeken, mire végre feljuthattak ide. Angol nyelvű diákok – amerikaiak, ázsiaiak – váltanak szót a portással. Az alsó 4 emeletet külföldi diákoknak adják ki hostelként.

Leadom a látogatókártyámat, aztán Tibivel, a festőművésszel és feleségével, Mónival kilépünk a szeles téli utcára. Irány a vasúti töltés. Meg azon túl a Szent Imre templom. “Nem, nem minden alkotás jó; van, ami negatív dolgokat közvetít” – mondom Tibinek útközben, vitatkozva. Aztán Tibi régi kiállításáról beszélünk. Arról, amikor a roma holokausztra emlékező rendezvény kapcsán kaptak nyilvánosságot festményei. Na igen, a cigány származás – így lakik most Tibi és Móni a szállón.

Kis faluba, cigány etnikumba születni hátrányos helyzetet jelent, amit nehéz ledolgozni. Lehet valaki a világ legszimpatikusabb embere, lehet tehetséges művész – a sors kinek-kinek olyan kezdőlapokat oszt, amilyent.

A szomszédjuk egy nő, aki naponta ötször zuhanyoz. Talán nincs más szórakozása a szállón. (Zuhanyrózsa nincs, de jó meleg a víz.) Van ugyan tévé, bár a magyar adás… Az egy másik lakótárs volt, aki a sütése után ritmikusan kilötyögtette a fáradt olajat a serpenyőből a folyosóra. Részeg volt. “Adna neki a szociális munkás, ha látná” – talán még a szállóról is kitennék. Móni föltörölgette utána, nehogy Tibi elcsússzon és felszakadjon a sebe. Most, hogy a súlyos műtétje után kezd fölépülni, Tibinek visszatér az ereje. Kedvtelve nézegeti a magasból elénk táruló dél-budai panorámát – sok megfesteni való téma kínálkozik.

Tibivel azon ötletelünk, hogyan szerezhetne vevőket a műveire. A Facebookon? A kétezer ismerőse között talán akad néhány komoly érdeklődő. Igaz, van néhány kétes afrikai üzletember, aki nem festményt venne, inkább aranyrudakat akarna neki eladni. Vicceltünk Tibivel, hogy ha elküldi az aranyrudat, Tibi fizetségként lefesti és visszaküldi a festményt. Vannak aztán kedves arabok, oroszok, latin-amerikaiak. Kínából, Indiából is van érdeklődő ismerős. Csak üzlet is lenne…

De hogyan intézzük technikailag? Talán írjuk meg, hogy Tibi elküldi csatolt fájlban a művét, ha ő meg küld érte 10 dollárt Tibi számlájára? De bízna annyira egy jómódú arab egy alig ismert Facebook barátban, hogy vállalja a 10 dollár veszteség kockázatát? Eddig nem úgy tűnik, mert még egy se akadt – de csak nemrég kezdtünk próbálkozni.

Kérdés, hogy miért érne egy csatolt fájl 10 dollárt, úgy 3 ezer forintot. Ha egy szép festmény van benne – ami így jobb minőségű, mint csak a Facebookról kinyomtatva – akkor miért is ne. Ha pedig a vevő elküldi egy nyomdai cégnek, hogy csináljanak neki belőle egy szép nagy nyomtatványt a falára, és megkapja még pár ezer forintnak megfelelő összegért, akkor máris kitűnő üzletet csinált.

Mindezt nekem kéne angolul elmagyaráznom a vevőknek Facebook csetben, Tibinek tolmácsolva. Már akadt is egy Szaúd-Arábiában élő pakisztáni származású mérnök, akivel beszélgettünk egy keveset. Meg egy Dubai mellett élő nyugdíjassal is. Épülgetnek a kapcsolatok? Reméljük, reméljük… Egy orosz nő azt írta kommentként Tibi egyik művéhez, hogy “hú”, ez pedig reményt kelt. Viszont egy másik ismerőse, a barátságos modell, egy amerikai néger nő sajnos azt válaszolta, hogy már van elég festménye.

Kéne az üzlet, mert egyelőre Móninak sincs munkája. Lehet ugyan, hogy felveszik egy bölcsődébe mosogatni és takarítani közmunkásnak, havi 54 ezer forintért.

Ebben reménykedik. Nyomorúságos fizetség, pláne, ha valaki érettségizett, mint Móni, de a semminél több.  Állítólag munkaerőhiány van. Ezt nem tapasztaljuk.

Régebben már vettek többször Tibi műveiből, alkalmanként, ha adódott egy ismeretség. Menedzselés, rendszeres mecénás – ezek a fogalmak csak a művészvilág krémjénél jellemzőek. Így aztán hol gyári munkából éltek Mónival, hol meg idősgondozást vállaltak. Tibi emelgetett debella termetű öreg néniket, ha a filigrán Mónikának túl nagynak bizonyultak a pelenkázásnál.

Gyermeket se mertek vállalni ilyen állandóan bizonytalan körülmények között. Ezért is örülne Móni a bölcsődei közmunkának, mert ott legalább gyerekek között lehet.

Amíg újra lesz jövedelmük, addig én veszem nekik a kaját. Felebarátodat szeresd úgy, mint önmagad – én pedig szeretek enni. Jókat lakomázunk is néha együtt abból, amit vettem. Barátság és kereszténység nekünk ezeket jelentik, a szeretet közös kalandját.

A posztokat hajléktalan emberek írják, szociális munkások közvetítésével. Céljuk, hogy megmutassák, nem közellenségek, hanem emberek, akik ugyanúgy csak élni szeretnének, ahogy bárki más. Ha neked is van történeted, írd meg nekünk a felfedel@gmail.com címre!